KILENCÉVES koromban, 34 évvel ezelőtt megálltam a növésben. A magasságom most is mindössze 1 méter. Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy nem fejlődök tovább, a szüleim arra biztattak, hogy dolgozzak keményen, így nem fogok folyton a külsőmmel foglalkozni. Felállítottam egy gyümölcsösstandot az elefántcsontparti házunk előtt, és mindig szépen rendben tartottam, ami sok vásárló figyelmét felkeltette.

A munka persze nem oldott meg mindent. Az alacsony termetem miatt sok hétköznapi teendő gondot okozott, például nem értem fel a boltokban a pultot. Úgy tűnt, hogy mindent nálam kétszer magasabb emberekre méreteztek. Sajnáltam magam. Aztán 14 éves koromban történt valami, ami megváltoztatta a szemléletmódomat.

Két hölgy, akik Jehova Tanúi voltak, gyümölcsöt vásároltak nálam, aztán elkezdték tanulmányozni velem a Bibliát. Hamar rájöttem, hogy a fizikai állapotomnál sokkal fontosabb, hogy megismerjem Jehovát és a szándékát. Ez nagyon jót tett. A Zsoltárok 73:28 lett a kedvenc bibliaversem. Ebben ez áll: „oly jó közelednem Istenhez.”

A családunk váratlanul Burkina Fasóba költözött, és az életem gyökeresen megváltozott. Ahol addig laktunk, az emberek már megszokták, hogy ott álldogálok a gyümölcsösstand mögött. Az új helyen viszont idegen voltam, és sokan csodálkozva méregettek. Emiatt sokszor hetekig ki sem mozdultam. Aztán eszembe jutott, hogy milyen jó volt Jehovához közelednem. Írtam Jehova Tanúi fiókhivatalának, hogy látogasson meg valaki. Éppen a megfelelő embert küldték: egy misszionárius testvérnőt, Nanit, aki robogóval közlekedett.

A környékünkön a poros utak mindig csúszósak, esős időben pedig sárosak voltak. Nani többször is felborult a robogójával, amikor tanulmányozni jött hozzám, de ez nem tántorította el. Felajánlotta, hogy elvisz az összejövetelekre. Tudtam, hogy ehhez ki kellene merészkednem, és el kellene viselnem, hogy megbámulnak. Ráadásul ha én is felülök a robogóra, még nehezebb lesz kormányozni. Ennek ellenére igent mondtam, mert eszembe jutott a kedvenc bibliaversem folytatása:  „A legfőbb Urat, Jehovát tettem menedékemmé”.

Volt, hogy felborultunk, és a sárban kötöttünk ki, de megérte, mert a Királyság-teremben mosolyogva fogadtak, és senki sem nézett rám csodálkozva. Kilenc hónappal később megkeresztelkedtem.

„Hogy hirdessem minden tettedet” – mondja a kedvenc versem vége. Tisztában voltam vele, hogy a szolgálat lesz a legnehezebb. Most is emlékszem, milyen volt, amikor először prédikáltam házról házra. Gyerekek is, felnőttek is megbámultak, utánam jöttek, és utánozták a járásomat. Ez borzasztóan rosszulesett, de mindig arra gondoltam, hogy nekik is szükségük van a paradicsomra, éppúgy, mint nekem, úgyhogy nem adtam fel.

Vettem egy kézzel hajtott triciklit, hogy könnyebben tudjak közlekedni. A tanúskodótársam feltolt egy dombon, aztán ő is felugrott a triciklire, és együtt gurultunk lefelé. Egyre jobban élveztem a szolgálatot, így 1998-ban jelentkeztem általános úttörőnek.

Sok bibliatanulmányozást vezettem, és a tanulmányozók közül már négyen megkeresztelkedtek. A húgom is elfogadta az igazságot, aminek nagyon örülök! Sokszor éppen akkor kaptam hírt valakinek az előrehaladásáról, amikor a legnagyobb szükségem volt rá. Egyszer például, amikor malária gyötört, levelet kaptam Elefántcsontpartról. Korábban tanulmányozni kezdtem egy egyetemista fiúval Burkina Fasóban, és átadtam egy testvérnek. Később a fiú Elefántcsontpartra költözött. Örömmel olvastam, hogy kereszteletlen hírnök lett.

Biztosan felmerül bennetek, hogy miből tartom el magam. Egy fogyatékkal élőket támogató szervezet felajánlotta, hogy megtanít varrni. Az egyik oktató felfigyelt a szorgalmamra, és ezt mondta: „Meg kellene tanulnod a szappankészítést.” Így azt is megtanultam. Most abból élek, hogy szappant készítek otthon. A vásárlók szeretik a termékeimet, és másoknak is ajánlják őket. Magam szállítom ki az árut egy háromkerekű robogóval.

2004-ben sajnos annyira elhatalmasodott a gerincdeformitásom miatti fájdalom, hogy abba kellett hagynom az úttörőszolgálatot. De azért még most is minden tőlem telhetőt megteszek.

Azt mondják, a mosolyom ragadós. Minden okom megvan rá, hogy boldog legyek, hiszen oly jó közelednem Istenhez! (Sarah Maiga elmondása alapján.)