Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

 SEGÍTSÉG A CSALÁDOKNAK | GYERMEKNEVELÉS

Hogyan kommunikálj a tizenéves gyermekeddel?

Hogyan kommunikálj a tizenéves gyermekeddel?

MI A GOND?

Amikor kisebb volt, mindent megbeszélt veled. Most, hogy tinédzser lett, semmit sem mond el. Ha megpróbálsz beszélgetni vele, csak kiprésel magából egy rövid választ, vagy elkezd vitatkozni, és az otthonod egyik pillanatról a másikra hadszíntérré változik.

De ne keseredj el. Hidd el, meg tudod tanulni, hogyan kommunikálj vele. Előbb azonban említsünk meg két olyan dolgot, amely megnehezítheti a kommunikációt.

MI AZ OKA?

Függetlenség utáni vágy. Ahhoz, hogy a tizenéves gyermekedből megbízható felnőtt legyen, jelképes értelemben utasból sofőrré kell válnia, és meg kell tanulnia, hogyan vegye a kanyarokat az életben. Persze néhány fiatal több szabadságra vágyik, mint amennyi ésszerű. Viszont az is előfordul, hogy a szülők a kelleténél szigorúbb korlátokat állítanak fel. Mindkét esetben olyan viták kerekedhetnek, melyek nagyon feszültté teszik a szülők és a gyermekeik kapcsolatát. „A szüleim megpróbálják minden egyes lépésemet ellenőrizni – panaszkodik a 16 éves Zsombor *. – Ha még 18 éves koromban is itt fogunk tartani, biztos, hogy elköltözök!”

Absztrakt gondolkodás. A kisebbek hajlamosak mindent feketén-fehéren látni, ám sok tizenéves már az árnyalatokat is érzékeli. Ez egy fontos vonása az absztrakt gondolkodásnak, mely segít a fiatalnak jó ítélőképességet kifejleszteni. Nézzünk egy példát: Egy kisgyermek nagyon egyszerűen gondolkodik az igazságosságról: „Anya kettétörte a csokit. Az egyik felét nekem adta, a másikat a bátyusnak.” Ebben az esetben az igazságosság egy matematikai feladattá egyszerűsödött. A tizenévesek viszont felismerik, hogy a képlet nem ennyire egyszerű. Elvégre az igazságosság nem feltétlenül arról szól, hogy két emberrel egyformán bánnak. Az absztrakt gondolkodás lehetővé teszi, hogy a fiatal átlásson ilyen dolgokat. De mi ennek a hátulütője? Például az, hogy perlekedni kezd veled.

 MIT TEHETSZ?

Próbálj meg beszélgetésbe elegyedni vele. Használd ki, amikor csak úgy együtt vagytok. Több szülő azt tapasztalta, hogy a fiatalok sokkal nyitottabbak, amikor velük együtt végeznek valamilyen házimunkát, vagy utaznak valahová, vagyis olyan helyzetekben, amikor mellettük vannak, nem pedig velük szemben. (Bibliai alapelv: 5Mózes 6:6, 7.)

Röviden beszélgessetek. Nem kell mindenről véget nem érő vitákat folytatnotok. Ha elmondtad valamiről a véleményedet, ne feszegesd tovább a témát. A mondanivalód nagy része csak később fog eljutni a gyermeked tudatáig, akkor, amikor egyedül van, és át tudja gondolni, hogy mit is mondtál. Hagyj neki erre időt. (Bibliai alapelv: Példabeszédek 1:1–4.)

Hallgasd meg, és légy rugalmas. Türelmesen hallgasd végig, mert csak így tudod teljesen megérteni, hogy mi a gondja. Amikor válaszolsz, légy ésszerű. Ha mereven ragaszkodsz a szabályokhoz, arra fog késztetést érezni, hogy kibúvókat keressen. „Ezt nevezzük kettős életnek – írja egy gyermekneveléssel foglalkozó könyv. – A szüleiknek azt mondják, amit azok hallani szeretnének, de mihelyst már nem látják őket, azt teszik, amit ők akarnak” (Staying Connected to Your Teenager). (Bibliai alapelv: Filippi 4:5.)

Maradj higgadt. „Ha valamiben nem értek egyet anyával, azonnal megsértődik, bármit mondok neki – meséli Kinga. – Ezen felbosszantom magam, és a beszélgetésünk veszekedésbe torkollik.” Ahelyett, hogy túlreagálnád a helyzetet, mondj valami olyasmit, amivel azt közvetíted, hogy megérted az érzéseit. Például ne mondd azt, hogy „emiatt igazán nem kellene aggódnod”, inkább azt, hogy „látom, mennyire bánt a dolog”. (Bibliai alapelv: Példabeszédek 10:19.)

Amennyire csak lehetséges, inkább irányítsd, ne pedig utasítsd. A gyermeked gondolkodóképességét az izomhoz lehetne hasonlítani, melyet edzeni kell. Ezért amikor döntés előtt áll, ne végezd el helyette a „gyakorlatot”. Amikor beszélgetsz vele, hagyd, hogy ő maga álljon elő megoldásokkal. Miután több lehetőséget is számba vettetek, ezt mondhatnád: „Hát igen, ez mind szóba jöhet. Gondolkodj rajta egy-két napig, aztán újra beszélhetnénk róla, hogy szerinted mi lenne a legjobb döntés, és miért.” (Bibliai alapelv: Héberek 5:14.)

^ 7. bek. A cikkben a neveket megváltoztattunk.