Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

A világvége – Egy sokakat foglalkoztató téma

A világvége – Egy sokakat foglalkoztató téma

TE FÉLSZ a jövőtől? Ha igen, nem vagy egyedül. Az embereket már régen is foglalkoztatta, hogy mi várható a jövőben, és sokan arra a következtetésre jutottak, hogy nem sok jóra lehet számítani. A világvége, vagy ahogyan mások nevezik, az ítéletnap mindig is izgalmas, érdekes téma volt.

Gondoljunk csak a közelmúltra. Rengeteg képregény, tévéműsor, mozifilmek százai és könyvek ezrei mutattak be különböző forgatókönyveket a világvégéről. Gyilkos robotok, szörnyek, földönkívüliek, zombik, szellemek, sárkányok, majmok, madarak, mutáns patkányok és óriás darazsak mind az emberek életére törnek, és igyekszenek végleg eltörölni őket. Persze aligha akad olyan ember, aki komolyan veszi ezeket a történeteket.

De vannak olyan elképzelések is, melyek egyeseket aggodalommal töltenek el. Némelyik teóriát úgy állítják be, mint aminek van tudományos alapja. Az egyik szerint a teljes földkéreg el fog mozdulni, ami hatalmas szökőárakat, földrengéseket és vulkánkitöréseket okoz majd. Létezik egy olyan feltevés is, hogy az összes bolygó egy vonalba rendeződik, és emiatt a napszél olyan mértékben felerősödik, hogy a Föld megsemmisülését okozza. Mások úgy vélik, hogy a Föld mágneses pólusai hirtelen fel fognak cserélődni, és ennek következtében a Napból érkező sugárzás minden élővel végezni fog. Sokak képzeletét rabul ejtik az ilyen fikciók.

Aztán ott van még az a számtalan könyv és weboldal, mely azt jósolja, hogy a világ 2012. december 21-én véget  ér. Az egyik elképzelés szerint egy feltételezett bolygó, a Nibiru, más néven a 10. bolygó, avagy a Planet X pályája keresztezi a Föld pályáját, és ez év decemberében a két bolygó össze fog ütközni. Ez a közel sem tényeken nyugvó forgatókönyv és más hasonló elképzelések egy ókori maja naptárat vesznek alapul, mely egyesek szerint a 2012-es téli napfordulón lejár.

Sokan, mivel hisznek az ilyen katasztrófa-elméletekben, óvóhelyet építettek az udvarukon, vagy a pénztárcájukat nem kímélve föld alatti bunkerekben vásároltak maguknak helyet. Mások kiköltöztek a hegyekbe, és teljesen önellátók lettek, vagyis maguk gondoskodnak a fűtésről, sőt vezetékes víz és áram nélkül élnek.

Természetesen vannak olyanok is, akik egyáltalán nem hisznek abban, hogy a világnak egyik pillanatról a másikra vége lesz. A NASA szakemberei például a következőt nyilatkozták: „2012-ben semmi rossz nem fog történni a bolygónkkal. A Föld tökéletesen működik, immár több mint 4 milliárd éve. A világ legjobb és legszavahihetőbb szakemberei pedig egyetlen olyan okot sem találnak, amely fenyegetést jelenthet számunkra 2012-ben.”

Ugyanakkor hiba lenne azt gondolnunk, hogy az emberiséget semmiféle veszély sem fenyegeti, és hogy csak a hiszékenyek vélik úgy, hogy az ítéletnap nem pusztán az emberi fantázia szüleménye. De akkor tényleg eljön egyszer a világvége? Ha igen, mikor és hogyan?