Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Otthagyjam az iskolát?

Otthagyjam az iskolát?

Fiatalok kérdezik

Otthagyjam az iskolát?

Szerinted meddig kellene iskolába járnod?

․․․․․

És a szüleid szerint?

․․․․․

EGYEZNEK a válaszaitok? Még ha egyeznek is, akkor is lehetnek napok, amikor legszívesebben otthagynád az iskolát. Érezted már azt, amit ezek a fiatalok?

„Néha annyira kivoltam, hogy fel sem akartam kelni. Azon gondolkodtam, hogy mire jó az iskola. Egy csomó olyat tanulunk, amit soha az életben nem fogok tudni használni” (Rachel).

„Sokszor olyan elegem volt a suliból! Szívem szerint otthagytam volna, és kerestem volna egy állást. Semmi hasznát nem éreztem az iskolának. Egy munkahelyen legalább megfizetnék az időmet” (John).

„Mindennap majdnem négy órán át írtam a leckémet. Állandóan tele voltam házi feladatokkal, és egyfolytában dolgozatokat írtunk. Úgy éreztem, nem bírom tovább, ki akarok szállni” (Cindy).

„Volt egy bombariadó, négyen öngyilkosságot kíséreltek meg, az egyiküknek sikerült is, és erőszakos bandák randalíroztak. Néha ez már túl sok volt nekem, és szerettem volna otthagyni az egészet” (Rose).

Neked is voltak már hasonló problémáid? Ha igen, mi volt az, ami miatt úgy érezted, hogy ott akarod hagyni az iskolát?

․․․․․

Ha komolyan fontolgatod, hogy abbahagyod a tanulmányaidat, hogyan tudod megállapítani, hogy ezt azért akarod-e, mert úgy érzed, megkaptad azt a fajta oktatást, amire szükséged volt, vagy azért, mert torkig vagy az iskolával?

Jól tennéd, ha otthagynád az iskolát?

Tudtad, hogy egyes országokban a fiatalok 5-8 évi tanulás után befejezhetik az iskolát? Máshol 10-12 évig kötelesek iskolába járni. Vagyis nincs egy egységes rendszer az egész világon arra, hogy hány éves korig kell iskolába járni, vagy hány osztályt kell elvégezni.

Ezenkívül vannak olyan országok, ahol az oktatási minisztérium engedélyezi, hogy egy fiatal néhány tantárgyat otthon tanuljon, vagy akár az egész iskolát otthon végezze el. Ha valaki magántanuló lesz – természetesen a szülei beleegyezésével és támogatásával –, az nem jelenti azt, hogy otthagyja az iskolát.

Ha viszont nem akarod elvégezni az iskolát, sem a megszokott módon, sem magántanulóként, akkor át kell gondolnod a következőket:

Mik a törvények? Ahogy láttuk, országtól és törvénytől függ, hogy mennyi oktatásban kell egy diáknak részesülnie. Nálatok meddig tanköteles egy fiatal? Te már elérted ezt a kort? Nem tennéd jól, ha figyelmen kívül hagynád azt a bibliai tanácsot, hogy ’rendeld alá magadat a felsőbb hatalmaknak’, és otthagynád az iskolát, amíg tanköteles vagy (Róma 13:1).

Elértem a céljaimat? Milyen célokat szeretnél elérni a tanulással? Nem tudod? Az baj, mert az olyan, mintha egy vonaton utaznál, de fogalmad sem lenne róla, hogy hová szeretnél menni. Ezért üljetek le a szüleiddel, és töltsétek ki a „ Céljaim a tanulással” című feladatlapot a 28. oldalon. Ez segíteni fog céltudatosnak lenned, és azt is el tudjátok együtt dönteni, hogy meddig járj iskolába (Példabeszédek 21:5).

Biztosan a tanáraid is, és mások is megpróbálnak majd tanácsot adni arra vonatkozóan, hogy meddig folytasd a tanulmányaidat. De a végső döntés a szüleidé (Példabeszédek 1:8; Kolosszé 3:20). Nem tennéd jól, ha otthagynád az iskolát, mielőtt eléred azokat a célokat, melyeket a szüleiddel közösen tűztetek ki.

Igazából miért akarom otthagyni az iskolát? Ne csapd be magad (Jeremiás 17:9). Az ember hajlamos nemes indítékokat tulajdonítani az önző tetteinek (Jakab 1:22).

Írj le néhány okot, amiért önzés lenne otthagyni az iskolát.

․․․․․

Miket soroltál fel? Önző dolog például kibújni a dolgozatírás vagy a házi feladatok alól. A kérdés az, hogy mi motivál igazából. Ha csak azért akarod otthagyni az iskolát, hogy megszabadulj a problémáktól, akkor készülj fel rá, hogy nagy megrázkódtatás érhet.

Miért baj, ha otthagyod az iskolát?

Ha otthagyod az iskolát, az olyan, mintha menet közben leugranál egy vonatról; nem fogsz megérkezni oda, ahová elindultál. Lehet, hogy nem túl kényelmes a vonat, és az utasok gorombák, de ha leugrasz, akkor amellett, hogy nem jutsz el oda, ahová szeretnél, még súlyosan meg is sérülhetsz. Ehhez hasonlóan, ha otthagyod az iskolát, nem fogod elérni az ott kitűzött céljaidat, és valószínűleg sok problémát is okozol magadnak, azonnali és hosszú távú problémákat. Mik lehetnek ezek?

Azonnali problémák: Feltehetőleg nehezebb lesz munkát találnod, vagy ha sikerül, akkor kevesebbet fogsz keresni, mint ha elvégezted volna az iskolát. Minden bizonnyal többet kell majd dolgoznod a létminimum előteremtéséhez, olyan körülmények között, melyek nagy valószínűséggel még rosszabbak lesznek, mint most az iskolában.

Hosszú távú következmények: A kutatások szerint, akik otthagyják az iskolát, azoknak gyakran rosszabb az egészségük, mint másoknak, már fiatalon anyák vagy apák lesznek, börtönbe kerülhetnek, vagy lehet, hogy segélyekből kell majd élniük.

Persze ha elvégzed az iskolát, az még nem garancia arra, hogy mentesülni fogsz ezektől a problémáktól. De miért juttatnád magad hátrányos helyzetbe azzal, hogy otthagyod az iskolát?

A kitartás jutalma

Ha nem sikerül egy dolgozat, vagy nehéz napod volt az iskolában, akkor úgy érezheted, hogy nem bírod tovább, otthagyod az iskolát, bármilyen következménye legyen is. Ennél rosszabb már úgysem lehet. De mielőtt a „könnyű” utat választanád, nézd meg, mit mondtak a korábban idézett fiatalok, miért jártak jól azzal, hogy folytatták a tanulást.

„Megtanultam, hogy legyek kitartó, és több lelkierőm lett. Azt is megtanultam, hogy ha örömet akarok találni abban, amit csinálok, akkor tennem kell valamit érte. És jobb lettem grafikából is, melyre szükségem lesz az iskola után” (Rachel).

„Most már tudom, hogy ha szorgalmas vagyok, akkor el tudom érni a céljaimat. Középiskolába járok, ahol egy nagyon hasznos szaktantárgyat is tanulok, ami nyomdagépszerelői képesítést fog adni. Szeretnék majd ebben a szakmában elhelyezkedni” (John).

„Az iskola javít a problémamegoldó képességemen. Ezt ott is hasznosítani tudom, de máshol is. Nagyon sokat segített az, hogy megtanultam megoldásokat találni az iskolai problémáimra, és az emberi kapcsolataimban vagy az élet más területein felmerülő problémákra is. Érettebb lettem” (Cindy).

„Az iskola felkészít azokra a feladatokra és nehézségekre, amelyek a munkahelyen várnak majd rám. Sok olyan szituációt éltem már át, amely rákényszerített, hogy megvizsgáljam a hitnézeteim alapját. Így az iskola a vallási meggyőződésemet is megerősítette” (Rose).

A bölcs Salamon király ezt írta: „Jobb egy dolognak a vége, mint a kezdete. Jobb a türelmes ember, mint a gőgös szellemű” (Prédikátor 7:8). Ezért ahelyett, hogy otthagynád az iskolát, próbáld meg türelmesen, lépésről lépésre megoldani a felmerülő problémákat. Utólag rá fogsz jönni, hogy így sokkal jobban jártál.

AMIN ELGONDOLKODHATSZ

● Hogyan segíthetnek a kisebb célok, hogy a legjobbat hozd ki az iskolában töltött évekből?

● Miért fontos, hogy nagyjából tudd, milyen munkát szeretnél végezni, amikor befejezed az iskolát?

[Kiemelt rész/képek a 27. oldalon]

MIT MONDANAK MÁS FIATALOK?

„Az iskolában szerettem meg a könyveket. Olyan különleges érzés, hogy az olvasás által megérthetjük valakinek a gondolatait és az érzéseit.”

„Mindig is nehezemre esett beosztanom az időmet. De ha nem járnék iskolába, azt hiszem, még nehezebb lenne. Az iskola segít, hogy valamiféle rendszer legyen az életemben. Van időtervem, és el tudom végezni a fontos teendőket.”

[Képek]

Esme

Christopher

[Kiemelt rész a 28. oldalon]

 CÉLJAIM A TANULÁSSAL

Az oktatás egyik alapvető célja az, hogy felkészítsen arra, hogy olyan munkát találj, amellyel eltarthatod magad és a jövőbeni családodat (2Tesszalonika 3:10, 12). Tudod már, hogy milyen munkát szeretnél végezni, és hogy hogyan segít az iskola abban, hogy megkaphass majd egy ilyen munkát? Válaszolj a következő kérdésekre, és látni fogod, hogy a tanulmányaid jó irányba visznek-e.

Miben vagyok jó? (Például jól tudsz bánni az emberekkel? Szeretsz kétkezi munkát végezni, készíteni vagy megjavítani dolgokat? Könnyen átlátod a problémákat, és meg tudod oldani őket?)

․․․․․

Milyen munkákban tudnám a legjobban kamatoztatni a képességeimet?

․․․․․

Milyen munkalehetőségek vannak a környékünkön?

․․․․․

Melyek azok a tantárgyaim, amelyek felkészítenek arra, hogy később munkát találjak?

․․․․․

Milyen oktatási lehetőségek vannak az iskolában, melyek még közelebb vinnének a céljaimhoz?

․․․․․

Ne feledd: az a célod, hogy az iskola elvégzése után használd azt, amit tanultál. Ezért a másik végletet is kerüld: ne maradj örökké a „vonaton”, ne legyél örökké diák, csak azért, hogy elmenekülj a felnőttkorral járó felelősségek elől.

[Kiemelt rész a 29. oldalon]

NÉHÁNY SZÓ A SZÜLŐKHÖZ

„Olyan unalmasak a tanáraim!” „Ki sem látok a háziból!” „Azt is alig tudom összehozni, hogy ne bukjak meg, akkor meg minek erőlködjek?” Az ilyen és az ehhez hasonló érzések miatt néhány fiatal fejében megfordul, hogy otthagyja az iskolát, még mielőtt megszerezné azt a képzettséget, amellyel el tudná tartani magát. Mit tehetsz, ha a te fiad vagy lányod is ott akarja hagyni az iskolát?

Gondold át, hogy te hogy viszonyulsz az oktatáshoz. Azt gondoltad annak idején az iskoláról, hogy időpocsékolás – egy „börtön”, amit el kell viselni, amíg érdekesebb célokra nem összpontosíthatsz? Ha így viszonyultál a tanuláshoz, akkor az könnyen átragadhat a gyermekeidre is. Pedig egy átfogó oktatás segíteni fog nekik ’gyakorlati bölcsességre és gondolkodóképességre’ szert tenni, ami nélkülözhetetlen ahhoz, hogy sikeres felnőtt váljon belőlük (Példabeszédek 3:21).

Biztosítsd a feltételeket. Sok gyerek jobban tudna teljesíteni az iskolában, ha tudná, hogyan kell tanulni, vagy ha biztosítottak lennének a feltételek a tanuláshoz. Milyen egy ideális tanulósarok? Például jó, ha van egy tiszta, rendezett asztal, megfelelő fény és kutatási eszközök. Azzal segíthetsz a gyermekednek fejlődni – akár az iskolában, akár a szellemisége kimunkálásában –, ha foglalkozol vele, és ha biztosítod neki a feltételeket ahhoz, hogy el tudjon mélyedni a tanulásban, és be tudja fogadni az új gondolatokat (1Timóteusz 4:15).

Tudj arról, hogy mi történik az iskolában. A tanárok és az ifjúsági felelősök nem az ellenségeid, ők a te oldaladon állnak. Ismerkedj meg velük. Tudd a nevüket. Beszélgess velük arról, hogy milyen céljai vannak a gyermekednek, illetve hogy mi okoz neki nehézséget. Ha a fiad vagy a lányod küszködik a tanulással, próbáld felismerni a háttérben meghúzódó okokat. Például úgy érzi a gyermeked, hogy ha jó jegyeket kap az iskolában, akkor a többiek bántani fogják miatta? Problémája van valamelyik tanárral? Vagy egy tantárggyal? A tananyagnak ösztönöznie kell a fiatalt, nem pedig nyomasztania. Vagy az is lehet, hogy fizikailag akadályozza valami a tanulásban, mondjuk gyengén lát, vagy valamilyen tanulási rendellenessége van.

Minél többet tudsz a gyermeked tanulmányairól és a szellemisége fejlődéséről, annál nagyobb lesz az esélye annak, hogy jól fog boldogulni az életben (Példabeszédek 22:6).

[Kép a 29. oldalon]

Ha otthagyod az iskolát, az olyan, mintha menet közben leugranál egy vonatról; nem fogsz megérkezni oda, ahová elindultál