Szeretet, amely még a hurrikánnál is erősebb!

Az Egyesült Államokban, a Mexikói-öböl partján 2005-ben lecsapott a Katrina és a Rita hurrikán. Szörnyű pusztítást okoztak, és rengeteg áldozatot szedtek. A katasztrófa károsultjai között több ezer Jehova Tanúja is volt.

Jehova Tanúi egyesült államokbeli fiókhivatalának az irányításával a katasztrófa idejére felállított segélybizottságok azonnal megkezdték a működésüket. 13 segélyközpontot, 9 raktárt és 4 üzemanyagraktárt létesítettek Louisiana államban. A segélyezési tevékenységük 80 000 négyzetkilométer nagyságú területre terjedt ki. Majdnem 17 000 Tanú jelentkezett önkéntesnek az Egyesült Államok minden részéről, és 13 másik országból is érkeztek önkéntes munkások, akik részt vettek a segélyezésben és az épületek helyrehozásában. A munkájuk eredménye azt bizonyítja, hogy a keresztény szeretet még a természeti erőket is legyőzi (1Korintusz 13:1–8).

Az önkéntesek a hívőtársaik több mint 5600 otthonát újították fel, illetve 90 összejöveteli helyet is, melyet Jehova Tanúi Királyság-teremnek neveznek. Ezek az adatok gyakorlatilag az összes megrongálódott épületet magukban foglalják. A Galácia 6:10-zel összhangban, amely arra ösztönzi a keresztényeket, hogy ’tegyenek jót mindenkivel’, Jehova Tanúi sok nem hívőnek is segítettek.

BÁR az önkénteseknek személyes áldozatokat kellett hozniuk azért, hogy részt tudjanak venni a segélymunkában, több okból is úgy érezték, hogy megérte. Lássuk, milyen tapasztalatban volt része hét Tanúnak, akik a munka különböző területeit felügyelték.

„Életem egyik fénypontja”

Robert: A segélybizottságban végzett szolgálatom az életem egyik fénypontja. 67 évesen én vagyok a bizottság legidősebb tagja. Rengeteg önkéntessel dolgoztam már együtt, akik között sok nagyszerű, jó szellemiségű fiatal Tanú volt. Annyira lelkesítő látni, hogy ezek a fiatalok önfeláldozó szeretetet tanúsítanak Jehova és a keresztény társaik iránt!

A feleségem, Veronica nagyszerű segítőtárs. Hogy részt tudjunk venni a segélymunkában, úgy döntöttem, hogy otthagyom a munkámat, amit már több mint 40 éve végeztem, és Veronica támogatott ebben. Most hetente egy este irodákat takarítunk. Megtanultuk, hogyan lehet kijönni kevesebből, és hogyan élhetünk egyszerűbb életet. Amióta olyan személyekkel dolgozunk együtt, akik szintén Jehovát szolgálják, még jobban értjük, mit jelent első helyre tenni Isten Királyságát (Máté 6:33). Újra meg újra láttuk, hogy Jehova mennyire gondoskodik a népéről.

Frank: A Baton Rouge-i segélyközpont élelmezési osztályának vagyok a felvigyázója. Amikor elkezdődött a segélyakció, a hét minden napján 10-12 órát dolgoztunk, hogy ennivalóról gondoskodjunk az önkénteseknek. De nagyon sok áldásban volt részünk, például első kézből tapasztaltuk, hogy milyen erős a keresztény szeretet.

Sokan, akik egy vagy több hétre jöttek, hogy segítsenek az élelmezésben, kérték, hogy hadd jöhessenek el újra. Mások képeslapot írtak,  vagy telefonon mondták el, hogy mennyire hálásak, hogy segíthettek. A feleségemet, Veronicát és engem nagyon megérintett az önfeláldozó szellemük.

Libabőrös lett

Gregory: Kathy-vel, a feleségemmel eladtuk a házunkat Las Vegasban, Nevada államban, és vettünk egy kisteherautót meg egy lakókocsit. Ez lett az új otthonunk. Annak köszönhetően, hogy egyszerűsítettünk az életünkön, már több mint két éve végezzük a segélymunkát Louisianában. Még soha ezelőtt nem tapasztaltuk ilyen közvetlenül, hogy mennyire igazak a Biblia szavai, melyeket a Malakiás 3:10-ben jegyeztek le: „kérlek . . . tegyetek próbára engem – mondja a seregek Jehovája – [és lássátok], hogy nem nyitom-e meg nektek az egek zsilipjeit, és nem árasztok-e reátok áldást megelégedésig.”

Sokszor mosolygunk magunkban, amikor azt mondják, hogy milyen önfeláldozóak vagyunk. Harminc évvel ezelőtt Kathy-vel szerettünk volna Jehova Tanúi egyesült államokbeli fiókhivatalában szolgálni, de fel kellett nevelnünk a gyermekeinket. Azzal, hogy részt vehetünk a segélymunkában, beteljesült a vágyunk, hogy többet tegyünk Isten szolgálatában. Az is nagy kiváltság, hogy együtt dolgozhatunk más Tanúkkal, akik között kiváló szakemberek vannak. Az egyik szakácsunk például egy neves étterem konyhafőnöke volt, egy másik pedig két amerikai elnöknek is főzött.

Sok önkéntes úgy érzi, hogy a segélymunka az egész szemléletmódját megváltoztatta. Amikor egy 57 éves önkéntes arról beszélt, hogy milyen volt segíteni a hurrikán áldozatainak, libabőrös lett. Még azok a Tanúk is bátorítottak minket, akik nem tudtak eljönni segíteni. Két önkéntes például, akik penészmentesítéssel foglalkoznak, magukkal hoztak otthonról, Nebraska államból egy nagy feliratot három gyülekezet tagjainak az aláírásával. Még a gyerekek is aláírták.

Láttuk, hogy Isten „törődik a megtört lelkekkel”

Wendell: Az azt követő napon, hogy a Katrina hurrikán végigsöpört a területen, az egyesült államokbeli fiókhivatal megkért, hogy vegyek részt a károk felmérésében, melyek a louisianai és a mississippi Királyság-termekben, illetve Jehova Tanúi otthonaiban keletkeztek. Ezzel kezdetét vette egy megbízatás, amely egyben egy új felfedezés is volt. Mivel már 32 éve olyan területen éltünk, ahol nagy szükség van Királyság-hirdetőkre, a feleségemnek, Janine-nek is, és nekem is teljesen egyértelmű volt, hogy Jehova törődik a népével. Most azonban sokkal nagyobb méretekben látjuk Isten törődését.

A Baton Rouge-i segélybizottság elnöklője vagyok. Bár ez a munka sok nehézséggel jár, mégis mély megelégedettséget érzek. A bizottságunk száz meg száz esetben látta már a segélyprogram alatt, hogy Isten megoldja a problémákat, megnyit előttünk ajtókat, és törődik a megtört lelkekkel úgy, ahogyan csak egy szerető, mindenható Atya tud.

 Sokan kérdezik, hogy hogyan tudjuk a feleségemmel már több mint két éve végezni a segélymunkát. Hát, nem volt mindig könnyű. Sok mindenen kellett változtatnunk az életünkben. De ha az érem másik oldalát vesszük, azt is láttuk, hogy milyen előnyei vannak, ha ’egyszerű a szemünk’ (Máté 6:22).

Amikor a mentőcsapatunk New Orleansban elindult az első mentőakciójára, nem sokat pihentünk. Az pedig még inkább megnehezítette a dolgunkat, hogy a nagy káosz és a vaktában elkövetett brutalitások miatt a város úgy festett, mintha statárium alatt lenne. Az előttünk álló roppant nagy feladatnak már a gondolatától is könnyen elfoghatott volna minket a kétségbeesés.

Több ezer katasztrófakárosult Tanúval találkoztunk. Együtt imádkoztunk velük, és próbáltuk megvigasztalni őket. Aztán Jehova segítségével belefogtunk a munkába. Időnként úgy érzem, mintha ez alatt a két év alatt két teljes életet leéltem volna.

Nem egyszer, éppen amikor már úgy éreztem, hogy nem bírom tovább érzelmileg és fizikailag, egy nagy csapat új önkéntes jött; néhányan pár hónapra, mások meghatározatlan időre. Látva a sok boldog és segítőkész embert, köztük sok fiatalt is, új erőre kaptunk, hogy folytatni tudjuk a munkát.

Jehova sokszor megsegített bennünket. Például a munka kezdetén megállapítottuk, hogy több mint 1000 testvér otthonára dőltek fák.  Mivel nem volt sem felszerelésünk, sem szakemberünk, hogy eltávolítsuk a fákat, és ez veszélyes is volt, a bizottságunk imába foglalta a dolgot. Már másnap felajánlotta a segítségét egy testvér, akinek volt teherautója is, és olyan gépe is, amilyenre szükség volt. Egy másik alkalommal az imánkra mindössze 15 percen belül választ kaptunk, egyszer pedig még ki sem mondtuk az áment, és már úton volt a berendezés, amelyre annyira szükségünk volt! Igen, Jehova tényleg az „Ima Meghallgatója” (Zsoltárok 65:2).

„Büszke vagyok rá, hogy Jehova Tanúja vagyok”

Matthew: A Katrina hurrikán pusztításának másnapján segítettem megszervezni 15 tonna adomány eljuttatását a válságterületre. A segélyszállítmány élelmiszerből, vízből és más létszükségleti dolgokból állt. Jehova népe kétségtelenül bebizonyította, hogy bőkezű!

Hogy még többet tudjunk segíteni, Darline-nal, a feleségemmel közelebb költöztünk a katasztrófa helyszínéhez, így autóval már csak két óra volt oda az út. Egy helyi Tanúnál részidőben dolgozhattunk, ezért az időnk nagy részét a segélyakcióra tudtuk fordítani. Egy másik Tanú segítségével pedig lakáshoz jutottunk. Hála tölti el a szívemet, hogy ehhez a szerető testvériséghez tartozhatok, és büszke vagyok rá, hogy Jehova Tanúja vagyok.

Ted: Nem sokkal a Katrina hurrikán után Debbie-vel, a feleségemmel jelentkeztünk a segélymunkára. Néhány napon belül találtam egy 9 méteres, használt lakókocsit, amelyet a teherautónk még el tudott húzni, az ára pedig a fele volt a piaci értékének. Ez bőven belefért az anyagi keretünkbe, és válasz volt az imáinkra. Már több mint két éve ez a lakókocsi az otthonunk.

Amikor a munka szünetelt, eladtuk a házunkat és a legtöbb ingóságunkat, hogy többet tudjunk segíteni New Orleansban, ahol projektkoordinátor vagyok. Az az egyik legnagyszerűbb dolog a munkánkban, hogy láthatjuk, amint Jehova imádói megtapasztalják, hogy ő a „minden vigasztalás Istene”. Sokan nemcsak a házukat és a Királyság-termüket veszítették el, de az evakuálás következtében a gyülekezetüket, sőt az egész prédikálóterületüket is, ahová elvitték a jó hírt (2Korintusz 1:3).

A hitük „megérintette a szívünket”

Justin: 2005 októberében elhangzott egy felhívás, hogy a Mexikói-öböl partján önkéntesekre van szükség a segélymunkában. Tiffanyval, a feleségemmel egyből jelentkeztünk, és 2006 februárjában meghívást kaptunk a New Orleanshoz közeli kenneri segélyközpont tetőfedő csapatába.

Mindennap megvolt, hogy melyik házon dolgozunk. Közben megismertük a helyi Tanúkat, akiknek a hite és az Istenbe vetett bizalma megérintette a szívünket. Minden egyes nap cáfolhatatlan bizonyítékát láttuk annak, hogy mennyire nagy ostobaság az anyagiakban bízni. Szavakkal nem lehet kifejezni az örömet, mely abból fakad, hogy látjuk, mi mindenre teszi képessé Jehova a népét, és hogy segíthetünk a hívőtársainknak!

[Kiemelt rész/kép a 18. oldalon]

Egy nap a segélyközpontban

Aki a segélyközpont konyháján dolgozik, hajnali fél öt körül kezdi a munkát. Hét órakor az önkéntesekből álló család az ebédlőbe megy, hogy reggeli előtt 10 percben megbeszéljen egy bibliaverset. Ha vannak újonnan érkezők, az elnöklő üdvözli őket, és talán egy friss és lelkesítő tapasztalatot is megoszt az önkéntesekkel.

Egy hálaadó ima és egy kiadós reggeli után mindenki munkához lát. Vannak, akik a központban maradnak. Ők az irodákban, a mosodában vagy a konyhán dolgoznak. A szakácsok összekészítik az ebédet, hogy délben minden csapatból egy személy elvihesse azt.

Minden hétfő este a „család” összejön a Biblia tanulmányozására, amely Jehova Tanúi folyóiratának, Az Őrtoronynak az egyik cikkén alapul. Ezek a tanulmányozások segítenek, hogy mindenkinek erős maradjon a szellemisége. Ez a titka annak, hogy boldogan és kitartóan végzik a feladatukat, illetve hogy helyes megvilágításban látják a munkájukat (Máté 4:4; 5:3).

[Kiemelt rész a 19. oldalon]

„Rosszul ítéltem meg magukat”

Egy New Orleans-i asszony kitett az ajtajára egy táblát ezzel a felirattal: „Jehova Tanúi kíméljenek!” Egy nap az utca másik oldalán egy önkéntescsapat az egyik házon dolgozott, amelyet megrongált a hurrikán. Az asszony nap mint nap látta, hogy a munkások kedvesek és barátságosak egymással. Hamarosan úrrá lett rajta a kíváncsiság, és odament kideríteni, hogy kik ők. Amikor megtudta, hogy az önkéntesek Jehova Tanúi, azt mondta, hogy bezzeg az ő egyházából senki még csak fel sem hívta a hurrikán óta. „Bevallom, rosszul ítéltem meg magukat” – mondta. Az eredmény? A tábla lekerült az ajtajáról, és meghívta magához a Tanúkat.

[Kép a 16–17. oldalon]

Robert és Veronica

[Kép a 16–17. oldalon]

Frank és Veronica

[Kép a 17. oldalon]

Gregory és Kathy

[Kép a 17. oldalon]

Wendell és Janine

[Kép a 18. oldalon]

Matthew és Darline

[Kép a 18. oldalon]

Ted és Debbie

[Kép a 18. oldalon]

Justin és Tiffany