Ugrás a tartalomra

Ugrás a tartalomjegyzékre

Siker a vér nélküli sebészetben

Siker a vér nélküli sebészetben

Siker a vér nélküli sebészetben

Azt követően, hogy megjelent az Ébredjetek! 2000. január 8-ai száma a vér nélküli orvoslás és sebészet témával, a szerkesztők ezt a buzdító levelet kapták:

„Az Ébredjetek! folyóiratnak ez a száma visszaidézte bennünk azt az esetet, amellyel férjemmel együtt szembenéztünk Janice lányunkkal kapcsolatban. Születése után nem sokkal ötféle szívrendellenességet állapítottak meg nála, melyek közül a legsúlyosabb a nagy artériák áthelyeződése * volt. Mivel sebészeti beavatkozásra volt szükség, kerestünk egy gyermekekkel foglalkozó szívsebészt Buffalóban (New York, USA), aki hajlandó volt lányunkat vér nélkül megműteni.

Janice négy hónapos korában esett át első műtétjén: zárt szívműtétet hajtottak végre rajta, hogy részben korlátozzák a vér tüdőbe áramlását. Öt hónappal később került sor második műtétjére — ez alkalommal nyitott szívműtétet végeztek, hogy vére a megfelelő irányba folyjon. Mindkét sebészeti beavatkozást vér nélkül hajtották végre, és teljesen sikeresek voltak!

Janice most 17 éves, és nagyon jó egészségnek örvend. Hálásak vagyunk a bátor sebészeknek, akik hajlandók tiszteletben tartani a vérrel kapcsolatos álláspontunkat. Őket valóban »az orvostudomány úttörőinek« lehet nevezni, ahogyan azt a január 8-ai számban írtátok. A folyóiratnak arra a kérdésére válaszolva, hogy vajon biztonságos alternatívának számít-e a vér nélküli sebészeti beavatkozás, meggyőződéssel válaszolhatjuk: Igen, teljes mértékben az!”

[Lábjegyzet]

^ 3. bek. Aki ilyen betegségben szenved, annál az aorta (főverőér) és a tüdőartéria (tüdőverőér) helyet cserél. Így az oxigénben gazdag vér, amelynek a test többi részébe kellene jutnia, csak a tüdőbe jut el. Hasonló esetről írtunk az 1987/1 számunkban a 24—8. oldalon.

[Kép a 31. oldalon]

A műtétei után

[Kép a 31. oldalon]

Janice és szülei ma