1Mózes 8:1–22
8 Isten nem feledkezett meg* Noéról, valamint a vadállatokról és a háziállatokról, amelyek Noéval voltak a bárkában.+ Isten szelet bocsátott a földre, és a víz apadni kezdett.
2 A mély vizek forrásai bezárultak, és az ég zsilipjei is, így az égből szakadó eső is elállt.+
3 A víz kezdett szép lassan visszahúzódni a földről, majd 150 nap múlva leapadt.
4 A 7. hónap 17. napján a bárka megfeneklett az Ararát hegységben.
5 A víz egyre csak apadt a 10. hónapig. A 10. hónap 1. napján előtűntek a hegycsúcsok.+
6 Negyven nap elteltével Noé kinyitotta a bárkán az ablakot+, amelyet készített.
7 Azután kiengedett egy hollót, és az kint repdesett, és mindig visszatért, míg a víz fel nem száradt a földről.
8 Később kiengedett egy galambot is, hogy meglássa, vajon leapadt-e a víz a föld felszínén.
9 De a galamb nem tudott mire rászállni*, ezért visszarepült hozzá a bárkába, ugyanis még víz borította az egész föld felszínét.+ Noé pedig kinyújtotta a kezét, és bevette a galambot a bárkába.
10 Várt még hét napot, és újra kiengedte a galambot a bárkából.
11 Amikor a galamb estefelé visszatért hozzá, Noé látta, hogy frissen szakított olajfalevél van a csőrében! Ebből tudta, hogy a víz leapadt a földön.+
12 Várt még hét napot. Utána kiengedte a galambot, de az nem tért többé vissza hozzá.
13 Történt pedig Noé életének 601. évében,+ az 1. hónap 1. napján, hogy a víz felszáradt a földről. És Noé megbontotta a bárka tetejét, és látta, hogy a föld felszíne szárad.
14 A 2. hónap 27. napján a föld felszáradt.
15 Isten ekkor így szólt Noéhoz:
16 „Menj ki a bárkából, te és a feleséged, a fiaid és fiaidnak a feleségei.+
17 Vigyél ki magaddal minden élőlényt*:+ a repdeső teremtményeket, a háziállatokat és a földön csúszó-mászó állatokat. Nyüzsögjenek a földön, legyenek termékenyek, és sokasodjanak a földön.+”
18 Noé ekkor kiment, és vele együtt a fiai+, a felesége, és fiainak a feleségei is.
19 Minden élőlény, minden csúszó-mászó állat és minden repdeső teremtmény, mindaz, ami él és mozog a földön, csoportonként kiment a bárkából.+
20 Azután Noé épített Jehovának egy oltárt+, és vett néhányat minden tiszta állatból és minden tiszta repdeső teremtményből,+ és égőáldozatot mutatott be az oltáron.+
21 Jehova megérezte a kellemes* illatot. Ezért hát Jehova ezt mondta magában: „Soha többé nem átkozom meg a földet az ember miatt,+ hiszen az ember szívének hajlama már ifjúságától fogva rossz.+ Többé nem sújtom csapással az összes élőlényt, mint ahogy tettem.+
22 Mostantól kezdve soha nem szűnik meg a földön a vetés és az aratás, a hideg és a meleg, a nyár és a tél, a nappal és az éjszaka.”+
Lábjegyzetek
^ Szó szerint: „megemlékezett”.
^ Vagy: „nem talált lábának nyugvóhelyet”.
^ Szó szerint: „minden élőlényt minden testből”.
^ Vagy: „békítő”. Szó szerint: „megnyugtató”.