Ugrás a tartalomra

BIBLIAVERSEK MAGYARÁZATA

János 3:16: „Mert úgy szerette Isten e világot”

János 3:16: „Mert úgy szerette Isten e világot”

 „Mert Isten annyira szerette a világot, hogy az egyszülött Fiát adta, hogy aki hisz benne, ne pusztuljon el, hanem örök élete legyen” (János 3:16, Új világ fordítás).

 „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16, Károli-fordítás).

A János 3:16 jelentése

 Isten szeret minket, és azt szeretné, ha örökké élnénk. Ezért küldte el a Fiát, Jézus Krisztust a földre. Jézus a földön létekor sok fontos munkát végzett el. Például az Istenéről és Atyjáról tanította a követőit (1Péter 1:3). Vagy az életét adta az emberekért. Ahhoz, hogy örökké élhessünk, hinnünk kell Jézusban.

 Isten szeretetének a mélységét jól mutatják a következő szavak: „az egyszülött Fiát adta”. a Jézus Isten egyedülálló Fia. Miért mondhatjuk ezt? Egyedül őt teremtette Isten közvetlenül (Kolosszé 1:17). „Ő az egész teremtés elsőszülöttje” (Kolosszé 1:15). Minden más, beleértve az angyalokat is, Jézus által lett megteremtve. Jehova b Isten mégis kész volt elküldeni a legkedvesebb Fiát, hogy „szolgáljon másokat, és hogy az életét váltságul adja cserébe sokakért” (Máté 20:28). Jézus azért szenvedett és halt meg, hogy megszabadítson bennünket a bűntől és a haláltól, melyeket az első embertől, Ádámtól örököltünk (Róma 5:8, 12).

 Jézusban hinni többet jelent annál, mint hogy elismerjük, hogy mit tett értünk. Bizonyítanunk kell azt, hogy hiszünk benne, vagyis engedelmeskednünk kell neki, és követnünk kell a példáját (Máté 7:24–27; 1Péter 2:21). A Biblia kijelenti: „Aki hisz a Fiúban, annak örök élete van, aki viszont nem engedelmeskedik a Fiúnak, az nem látja majd meg ezt az életet” (János 3:36).

A János 3:16 szövegkörnyezete

 Jézus ezeket a szavakat akkor mondta, amikor egy zsidó vallásvezetővel, Nikodémusszal beszélgetett (János 3:1, 2). Ekkor Jézus részleteket tárt fel Isten királyságáról c és az újraszületésről (János 3:3). Azt is elmondta, hogy meg fog halni: „úgy kell hogy felemeljék [oszlopra feszítsék] az Emberfiát is, hogy mindenkinek, aki hisz benne, örök élete legyen” (János 3:14, 15). Aztán kihangsúlyozta, hogy erre azért van lehetősége az embereknek, mert Isten nagyon szereti őket. Végül azzal zárta a szavait, hogy elmagyarázta, hogy akkor nyerhetünk örök életet, ha van hitünk, és azt tesszük, amivel örömet szerzünk Istennek (János 3:17–21).

a Az itt szereplő görög monogenész szót úgy fordítják, hogy „egyszülött”, és így határozzák meg: „egyetlen és egyedüli. . . egyedi a maga nemében, egyedülálló” (A Greek-English Lexicon of the New Testament and Other Early Christian Literature, 658. oldal).

b Isten neve Jehova (Zsoltárok 83:18).

c Isten királysága, melyet „az egek királyságá”-nak is hívnak, egy égi kormányzat (Máté 10:7; Jelenések 11:15). Isten Krisztust nevezte ki ennek a királyságnak a királyává. Isten királysága fogja megvalósítani Isten földre vonatkozó szándékát (Dániel 2:44; Máté 6:10). A részletekért lásd a „Mi Isten királysága?” című cikket.